"Én úgy bebasztam" – mondta az összeesküvők bazmegelő szépkorúja, Kati mama, amit szegény Gombos Edina kénytelen volt úgy tolmácsolni: "Kati mamából néhány ital kihozta az érzelmeket". Az érzelmek azért áradtak túl a fura hajú asszonyságban, mert már két hete nem találkozott az urával, akivel 33 éve imádják egymást rendületlenül, és a péntek esti összecsapáson meglátta távolról. A hajtás után ezt, és sok mást is videóval bizonyítunk.

"Nem lett volna semmi bajom, ha az uram nem lett volna ott" – lamentált a néne, akinek produkciójáról férje, János úgy nyilatkozott: "neki jól áll még ez a szalonspicc".

Eközben Renike (most kicsit ráz a hideg) és Szilo (a Szilo vajon minek a rövidítése? Sziloplaszt?) "a paplan alatt egymáséi lettek", "egymásba gabalyodtak", "nagyon felforrósodott a hangulat a hálószobában", szóval dugtak, mint a nyuszik (volt már ilyen korábban is, csak akkor nem állt fel Szilónak, ha ez érdekes.). Szerintem simán basztak – véleményezték a dolgot az anyósjelöltek.

Ritka pillanat lehet egy szülő életében, amikor nem másodkézből értesül gyereke szexuális kalandozásairól, ezt élték át Renike (jaj) szülei, akik szerint az esetben közrejátszott az alkohol is. Nem ez a durva, hanem hogy kamerába mondják: élőben nézték a dolgot az interneten. "Ez nagyon nehéz, így látni őt" – fejtette ki Renikeanyuka. Elhisszük.