Janics Natasa csak két hétig nem edzett a szülés után

2011.10.06. 08:02

Szeptember 2-án adott életet kislányának, Douchev-Janics Milánának a háromszoros olimpiai bajnok kajakosnő, Janics Natasa, aki egy hónappal később a sajtó munkatársai előtt ismét vízre szállt. A kajakos a Blikknek úgy nyilatkozott: a terhessége legvégéig edzésben maradt, a szülés után pedig mindössze két hetet hagyott ki. "Ennyi idő kellett, hogy kicsit jobban megismerjük egymást Milanával" - mondta a lapnak Janics.

"Szerencsére minden rendben van, a baba szépen fejlődik, én remekül érzem magam, így nyugodtan készülhetek a jövő évi londoni olimpiára. Nyilván nem könnyű összeegyeztetni a két feladatot, az anyaságot és a sportolást, de az első napok tapasztalatai alapján kijelenthetem: a korábbiakhoz képest türelmesebb lettem, s ez máris meglátszik a kajakozásomon." Edzője, Kovács László az Indexnek elmondta: a kajakos vasárnap Bulgáriába utazik egy negyven napos edzőtáborba, ahová kislányát, férjét és édesanyját is magával viszi.