Szerdán este világra hozta Nicolas Sarkozy francia miniszterelnöktől fogant lányát Carla Bruni - számolt be a hírről a Daily Mail. A 43 éves elnökné a párizsi La Muette klinikán adott életet gyermekének , férje nem volt vele a szülés időpontjában. A kampánygyerek neve és születési adatai még egyelőre nem ismertek. "Este 7 és 7:30 között történt, minden rendben ment" - nyilatkozta egy névtelen forrás az AFP-nek. Sarkozy csak órákkal a szülés után, este 11 óra környékén ért a kórházba, melynek személyzetét figyelmeztették a teljes titoktartásra. Egyelőre a miniszterelnöki hivatal sem kommentálta a hírt. Sarkozy körülbelül másfél órát maradt a feleségénél és újszülött gyermekénél, aztán Németországba repült, hogy az eurozóna válságáról beszéljen. Miután azt letudta, csütörtök délelőtt visszament a kórházba - írja a Telegraph. Arról egyelőre nincsenek információk, hogy anyát és gyermekét mikor engedik haza a kórházból, az mindenesetre biztos, hogy gondosan elrejtik majd a lesifotósok elől, az ex-modell ezt már szeptemberben kijelentette.

Bruninak egyébként egy korábbi kapcsolatából már van egy 10 éves fia, Aurélian, míg Sakozynek három fia van, a legidősebb 25 éves, a legfiatalabb 13.