Pokorny Lia a Társas játék című új HBO sorozatban a csúnyácska könyvelőnőt, Lövey Gabit alakítja, aki rusnya és hatalmas orrot örökölt. „Ahogy Gabinak, azt gondolom, úgy minden embernek megvan a saját
frusztrációja, valami, amit ha megnyomnak rajta, akkor az fáj, és ha az
ember folyamatosan olyan környezetben van, ahol ezt „nyomkodják”,
akkor azzal nagyon nehéz lehet együtt élni. Mindegy, hogy az ember az
arcán, vagy a szívében hordozza ezt a fájdalmat, a lényeg az, hogy
miként tud vele élni, túlélni. Gabi pedig ebben nagyon ügyes. Nem adja
fel, és belemegy olyan helyzetekbe is, melyek bár távol állnak tőle, de
tudja, hogy az embernek néha meg kell hoznia olyan döntéseket,
melyekből nem azonnal, csak sok-sok idő elteltével profitál. Lehet tőle
tanulni” – nyilatkozta Pokorny Lia az HBO-nak új szerepe kapcsán.

Állítólag napi két órán sminkelték a forgatásokon, összesen 32 darab egyszer használatos gumiorr készült, aminek a felhelyezése másfél órát vett igénybe.