"Amikor elbúcsúztunk, azt mondta, amiatt nem aggódik, bent mi lesz, meg tudja védeni magát" - magyarázta a Blikknek az Összeesküvők egyik feleségjelöltjének, Csengének az anyja, Kiki felesége. "Attól viszont tartott, mivel szembesül, ha kijön. Az apja miatt tudja, egy hírességnek minden mozdulatára oda kell figyelnie, így számít arra, hogy rosszindulatú pletykák kapnak szárnyra".

Csengéről azt állítják ugyanis, hogy kirúgták a gimnáziumból, drogosok, alkoholisták társaságába keveredett, és férfifaló. "Nem értem, miért szúrja egyesek szemét, ha valaki olyan értékeket képvisel, mint Csenge. A lányomnak 15 éves korában, egyik napról a másikra fel kellett nőnie, hiszen akkor lettem beteg, és ő igyekezett mindent megtenni, hogy segítsen" - nyilatkozott a Velvetnek az Első emelet énekese is. Hozzátette, rágalmazás és hitelrontás miatt már megtették a szükséges jogi lépéseket.