A 27 éves énekesnő, akinek hamarosan véget ér aktuális turnéja, arról tájékoztatta menedzsmentjét, hogy egy évre vissza akar vonulni, ugyanis férjével családot akarnak alapítani. Ezt állítja legalább is a New York Post. „Nagyon szeretnék gyerekeket. Ez az egyik fő oka annak, hogy az emberek összeházasodnak, és hogy pont ahhoz mennek hozzá, akihez. Úgy gondolják, hogy az illető jó társ és jó szülő lesz” – nyilatkozta nemrég Perry, aki akkor még kicsit bizonytalanul nyilatkozott arról, hogy mikor is szeretne szülni. „Még nem tudom, majd meglátjuk” – tette hozzá Russell Brand neje, aki viccesen megjegyezte, gyermekeinek száma attól függ majd, hogy az első szülés mennyire fáj.
Bár mostanában többször is gyanúba keveredett gömbölyődő hasa miatt, állítólag egyelőre nem terhes. Szerdán például arra hivatkozott, hogy a túl sok pizza miatt tűnhet úgy, mintha már várandós lenne.