Az énekesnő komolyan veszi azt, hogy ő a példaképe sok fiatalnak, és emiatt nem is igazán iszik alkoholt, mert mégis milyen dolog az. „Nem szeretek inni, nem tartozok azok közé, akiknek ez a kedvenc elfoglaltságuk. Nem szoktam lerészegedni, mert szerintem ez nem helyes” – nyilatkozta Swift, aki persze a füvet sem próbálta ki. Hozzátette, vannak napok, amikor szívesen elfeledkezne arról, hogy milyen felelősség nehezedik rá a fiatal rajongók miatt, de tudja, hogy nem engedheti el magát túlságosan. „Persze mondhatnám azt, hogy már 21 éves vagyok, és a szülők dolga a gyereknevelés, de ez nem így működik. Minden énekes, akinek a számait játsszák a rádiók, igenis felelős a következő generációért” – tette hozzá Swift, aki korábban azt is megígérte, hogy róla ugyan nem készülnek majd pucér fotók.