Diana hercegnő egykori asztrológusa, Russel Grant úgy véli, hogy a tragikus sorsú hercegnő halála nem baleset volt, hanem meggyilkolták és ő ezt már három héttel Diana hercegnő halála előtt megjósolta. (A hercegnő 1997-ben halt meg autóbalesetben Párizsban barátjával, Dodi Fayed-el együtt.)

Russel Grant – akivel Diana gyakran konzultált a horoszkópjával kapcsolatban – állítja, sötét erők okozták a hercegnő halálát, bár azt nem tudja ki, vagy kik ezek a sötét erők. „Igen, és nagyon szerettem. Ő egy csodálatos, mesebeli, ragyogó ember volt. Szörnyű, hogy meggyilkolták. Azt hiszem, vannak még megválaszolandó kérdések, de ne kérdezz ezekről. Én kerestem és találtam" - nyilatkozta Grant, aki elmondása szerint három héttel a baleset előtt figyelmeztette a hercegnőt, hogy vessen véget Dodi-val folytatott viszonyának. Erről a Radio Times magazinnak így beszélt:

„Ha visszatekintünk 1997. augusztus 10-ére, alapvetően azt mondtam neki, hogy a kapcsolata végzetes és hogy könnyes véget fog érni. És három héttel később, augusztus 31-én meghalt. Ó igen, figyelmeztettem. Ne menj oda drágám. Egyszerűen csak ne menj sehová vele (Dodi Fayed-el). Verd ki a fejedből. A Szeretők lap csillag-keresztben van. Ez rossz jel.”

A nyomozás során Párizsban már korábban kimondták, hogy Diana és Dodi baleset következtében hunyt el, ami sofőr és az őket követő autók sofőrjeinek súlyos gondatlansága miatt következett be. Az autót vezető sofőr, Henri Paul egyébként szintén meghalt a balesetben. A vizsgálatok megállapították, hogy a sofőr ittasan vezetett, valamint a pár nem kötötte be a biztonsági övét, ami nagyban hozzájárult a baleset halálos végkimeneteléhez.