Elkezdődik végre Daniel Radcliffe Harry Potter utáni élete. A Contactmusic híre szerint középiskolás varázsló után egyből komoly projektbe kezdett, mivel ő fogja játszani a beat-nemzedék egyik vezéralakját, a leginkább kábítószerekkel és keleti filozófiával foglalkozó költőt, Allen Ginsberget. John Krokidas filmjének ötlete először 2009-ben merült fel, akkor arról is szó volt már, hogy Chris Evans játszaná Ginsberg jó barátját, a szintén kultikus figurának számító Jack Kerouacot, Ben Wishaw pedig Lucien Carrt, de az még nem tisztázott, továbbra is tagjai maradnak-e a stábnak. A film a felvállaltan meleg Ginsberg, Kerouac és Carr barátságát mutatja majd be, akik nyíltan bírálták a '40-es és '50-es években az amerikai létformát, a cenzúrát és a konformizmust. Radcliffe-nek mostanában a magánélete volt a legérdekesebb, mivel a 22 éves színész talán meg akarja kérni barátnője kezét.