Kiengedték az előzetes letartóztatásból, és házi őrizetbe helyezték Csábi Bettinát - hangzott el az RTL Klub kedd esti Híradójában. Az adócsalás alapos gyanúja miatt vád alá helyezett egykori bokszvilágbajnokot két hete tartóztatták le, és korábban úgy volt, hogy a karácsonyt valószínűleg a börtönben kell töltenie. Csábi egyelőre január hatodikáig marad házi őrizetben. Kiszabadulása után néhány órával a Blikknek sikerült elérnie a sportolót, aki azonban nem kívánt nyilatkozatot tenni.

A Bács-Kiskun Megyei Bíróság szóvivője, Sárközy Szabolcs a Blikknek elmondta: a bíróság az ökölvívó büntetlen előéletére való tekintettel változtatta hází őrizetté az előzetes letartóztatást. A házi őrizet ebben az esetben pedig annyit jelent Sárközy elmondása szerint, hogy Csábi minden nap délelőtt kilenc és tizenegy óra közt esetleges gyógykezelés, illetve alapvető szükségletek biztosítása végett elhagyhatja lakását, egyéb esetekben a hatóságoktól kell engedélyt kérnie. A házi őrizetet január 6-án vizsgálják újra felül.