Veena Malik azt állítja, hogy éveket öregedett a stressz miatt, ami a férfimagazin indiai kiadásának friss címlapja miatt érte. A muzulmán színésznő eleinte azt állította, hogy a fotón, ami óriási botrányt okozott, valójában nem ő szerepel, majd elismerte, hogy pózolt a lapnak, de ruhában. "Teljesen becsaptak. Tíz évet öregedtem. Megfenyegettek, hogy beperelnek, ha nem maradok csendben" - nyilatkozta  a Daily Mailnek a 33 éves nő, aki állítólag forrónadrágot viselt a fotózáson, és megígérték neki, hogy felsőtestét sok tetoválás díszíti majd. Ehhez képest a címlapfotón nyoma sincs a nadrágnak, és csupán egy felirat van a karján, és az is elég problémás. Maliknak állítólag nem küldték el a végleges változatot, pedig megegyeztek, hogy a megjelenés előtt neki is rá kell bólintania. "Meg kellett volna várniuk, hogy engedélyt adjak, de csak egy hét volt a fotózás és a megjelenés között, bizonyára nagyon siettek" - nyilatkozta Veena Malik, akit édesapja azóta kitagadott a családból, de reméli, hogy a férfi idővel majd megbocsát. Hozzátette, korábban már megkereste egy ügynökség, hogy készítene róla meztelen képeket, de nemet mondott. "Ezek után miért vállaltam volna el ugyanezt a feladatot az indai FHM-nek, ráadásul ingyen. Kabeer Sharma, a lap vezetőszerkesztője tagadja, hogy a képeket ilyen mértékben retusálták volna, ahogyan azt is, hogy bármilyen módon megfenyegették volna a színésznőt, aki szerinte persze valótlanságokat állít.