Szinte biztosan teljesen véletlenül történt úgy, hogy míg a TV2-n az Összeesküvők fináléja futott, az RTL Klubon is összejött egy esküvő a Valóvilág villájában. VV Fecó azért jelentkezett annak idején a valóságshowba, hogy visszahódítsa csaját és egyben gyerekei anyját, aki mellett félredugott - legalábbis Angéla anyja valami ilyesmiről beszélt a Fókuszban. A nagydumás roma a beköltözése óta szinte nem is csinál mást, csak rinyál a családja után, ez viszont annyira meggyőző volt az asszony számára, hogy Angéla (vagy a csatorna) úgy döntött, a villa falain belül rendeznek egy esküvőt. Volt is nagy készülődés meg lagzi is, aztán, még mielőtt az ember belegondolt volna rendesen, hogy ez hogyan is lehetséges, Lilu be is jelentette, hogy voltaképp ez az esküvő egyenlő volt a nullával, hivatalosan ugyanis majd kint kell összeházasodniuk, mivel a szándék bejelentését követően ugye el kell telnie minimum 30 napnak. Így meg aztán baromira sok értelme volt az egész felhajtásnak.

A Blikk információi szerint ráadásul Angéla teljesen kikészült a villalakóktól, miután bement szervezkedni az idő alatt, míg Fecó orvosi vizsgálaton volt: "Elképedve néztem a tévében, hogy miután kijöttem a villából a többiek miket mondtak rólam. Eszterben csalódtam a legnagyobbat, egy talpnyalónak tartom, aki ujjongva ölelkezett velem, amikor kiderült, mire készülünk, alig pár perccel később pedig már arról beszélt, hogy Fecó maradjon is kint a nászéjszaka után" - idézte a lap a nőt, akinek az is megfordult a fejében, hogy visszamondja az esküvőt. Mármint a kamuesküvőt.