Végrehajtás alatt áll Stohl András cége

2011.12.16. 07:34

A NAv 2011. december 11-én frissült nyilvántartása szerint Stohl András és édesanyja közös vállalkozása tartozás miatt végrehajtás alatt áll - írja a Blikk. Mint azt áprilisban megírtuk, bár nem volt veszteséges, cége 1,5 millióval tartozott az adóhatóságnak, amit akkor törleszteni kezdett.

16-stohlbevonul-IMG 6748
Fotó: Szécsi István

Ügyvédje, Ruttner György a Blikknek most azt mondta, Stohl mindent kifizetett. "Csakis nyilvántartási hibáról vagy késlekedésről lehet szó, feltétlenül utánanézek. Ügyfelem párja nyilván tudja a befizetést valamilyen bizonylattal igazolni szükség esetén" - mondta Ruttner, majd azt is kifejtette, a minimum öt hónapig börtönben ülő Stohlnak rengetegen tartoznak, jelenleg ezt próbálja behajtani. "Ügyfelem korábban barátoknak, ismerősöknek adott kölcsönét, vagy szereplések után járó gázsiját, a régen visszajáró összegeket kezdtük meg, sajnos már jogi úton, behajtani." Ruttner azt mondja, azért van szükség a sürgős behajtásra, mert Stohl több mint 8,5 milliót fizetett ki, illetve helyezett letétbe a baleset sérültjeinek, valamint további 600 ezret bűnügyi költségként, és még háromszázezret üzemanyagra - állítólag ennyit fogyasztott a drogprevenciós előadások miatt.