Mindkét csuklóját gipszelni kellett Varga Viktornak, akit a baleset korcsolyázás közben ért - írta a Blikk. "Apukámtól előbb megkaptam az egyik karácsonyi ajándékomat, egy korcsolyát. Rögtön el is mentem kipróbálni. Egy forgást szerettem volna bemutatni a barátaimnak, de úgy érkeztem a jégre, hogy mindkét csuklómnál reccsenést hallottam, és iszonyatos fájdalmat éreztem" - mesélte a történteket a lapnak az énekes.

A Csillag születik szülöttje szerint az evés volt a legnehezebb: fakanalat csúsztattott a gipsz alá, úgy próbált enni. Varga egyik kezén most egy műanyag merevítő, a másikon fásli van, a gipszet ugyanis leszedte. "Nem bírtam, képtelen voltam bármit is magam csinálni, fürdeni, enni, írni. Persze fáj még, és óvatosan bánok vele, de nem szeretném, hogy életem eddigi legfontosabb fellépésén a begipszelt kezem vonja el a figyelmemet."