"Összegyűjtöttem a pénzt egy lakásra, ami egyben kreatív műhelyként is működik majd. Igyekeztem saját forrásokból megvalósítani az álmaimat, nem kellett hitelt felvennem. A cégem által pályáztam a Széchényi Terv keretében, és meg is nyertem" - nyilatkozta Éder SP Krisztián a Borsnak. "A pályázatba be kellett foglalnom, mit szeretnék elérni a következő két évben, illetve a munkáimat és a referenciáimat kellett megmutatnom." Az énekes tehát dolgozni is fog az új lakásában. Mint mondta, az egyik szoba műterem lesz. "Mindent le kell cserélni, a falakat ki kell bontani. Két-három hónapig tart a felújítás, valószínűleg májusban már költözhetek" - mondta SP.