Kilenc embert állítanak bíróság elé az őssejtügyben, akik a vádirat szerint engedély nélkül végeztek őssejtkezeléseket a kifejezetten erre a célra alapított IRM Magyarország Nemzetközi Biotechnológiai és Őssejt Központ Zrt. kaposvári klinikáján: a vádlottak közt van Fásy Ádám, a szépségversenyek keresztapja, Pákh Imre műgyűjtő valamint egy ukrán orvosprofesszor és egy szintén ukrán biológus – írja a hirado.hu.

Fásy Ádám igazgatósági tag volt az érintett cégben: „Házkutatást is tartottak nálam, de nem találtak semmilyen terhelő dolgot, hisz nincs is. Ők is csak a munkájukat végzik. Én hiszek abban, hogy kiderül az igazság” – nyilatkozta Fásy a Blikknek 2009-es meggyanúsításakor.

A II.-III. kerületi ügyészség emelt most vádat a magánklinika tulajdonosai és alkalmazottai ellen, mert 2007 augusztusa és 2009 februárja között legkevesebb 26, többnyire gyógyíthatatlan betegségben szenvedő embernél végeztek őssejtkezeléseket engedély nélkül. Egy-egy kezelés 5 millió forintba került, az IRM Zrt.-nek csak az őssejtek levételére és tárolására volt engedélye, terápiás célra nem használhatták volna fel a sejteket.

Az ügyészség szerint a vádlottak azt a látszatot keltették, hogy az általuk végzett beavatkozás az egyetlen terápiás módszer a betegek gyógyulására, vagy állapotuk javulására, elhallgatták ugyanakkor azt a tényt, hogy a pozitív eredményt semmilyen módon nem tudják garantálni, azt az orvostudomány mai állása szerint még valószínűsíteni sem lehet. Az ügyészség valamennyi vádlott esetében felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kéri a bíróságtól – áll a hirado.hu-n.