Szüleivel együtt választotta ki a mellébe kerülő 280 köbcentis implantátumot Patkó Csenge, akit már meg is operáltak. "Évek óta zavart, hogy pici a mellem. Nehezen találtam megfelelő melltartót, mindig igyekeztem olyan ruhákat hordani, amelyek alatt nem látszik a cicim" - fogalmazta meg lelki sebeit a Blikknek az Első emelet énekesének lánya, aki februárban tényleg férjhez megy Baranyi Összeesküvők Petihez, kell a pénz, nagy a szerelem, na. "Nekem Csenge a legszebb a világon, így is tetszik, és persze az új melleivel is tetszik majd, de az ő boldogsága mindennél fontosabb számomra. Látom, őt mennyire zavarja, így természetes volt, hogy támogatom" - osztotta meg érzéseit Baranyi Péter. A Patkó-lányt ugyanazon a pécsi klinikán műtötték, ahol Gáspár Győző hasát és mellét is felvarrták, és amit a roma celeb csak a büntetőpere másnapján tudott elhagyni. A kórházból két nap múlva engedik haza, de ezután sem szaladgálhat, az orvos két hét ágynyugalmat írt elő neki, írja a Bors.