A Jóban Rosszban színésznője igazán nem várt sokat a gyerekvállalással, hiszen 20 évesen hamarosan szülni fog. "Kiskorom óta az a vágyam, hogy húszéves koromig megszüljem első gyerekem, így aztán már most tudom, hogy nagyon jó anya leszek" - mondta a Bestnek. A terhesség miatt még a cigiről is leszokó színésznő kolléganőjétől, Végh Judittól kér tanácsokat, akivel elmondásuk szerint sokban hasonlítanak, mert mindketten lány gyereket akartak, de fiú lett, Szorcsik pedig ugyanabba a kórházba megy szülni, ahova Végh. "Nagyon szeretném, ha a babám természetes úton születne, de a császártól vagy a gátmetszéstől sem félek" - tette hozzá. Annyi biztos, hogy nem lesz apás szülés, mivel a színésznő párja nem bírja a vér látványát.