Ki segít neki lefogyni?

Az Ámokfutók frontembere lánybandát indít, úgyhogy ezentúl egyre több hír jelenik majd meg róla, most csak annyi, hogy szegény, húsz kilót hízott, amióta agyvérzése volt tavaly márciusban, és hát elkeseríti az amúgy is nagyon szomorú szamurájt, hogy még mindig az életéért kell küzdenie. "Az agyvérzés óta magas a vérnyomásom, kezdődő cukorbetegségem lett a közben felszedett húsz kiló súlyfeleslegtől. Sürgősen változtatnom kell az életvitelemen. Nagyon komoly a tét. Fontos, hogy lefogyjak, hiszen ha ez így folytatódik, akár meg is halhatoK" - drámázott a Bestnek Vörös Toll, aki már tükörbe sem szeret nézni a pluszkilók miatt. Ugyanakkor azt is elmondta, tudja jól, hogy szerencsés, amiért minden komolyabb baj nélkül túlélte a stroke-ot. Persze a fogyásban kap segítséget, de, haha, nem mondjuk meg, ki menti meg három hónap alatt, találják ki!