Azoktól, akik elhozták önöknek a plankingolást, a baglyozást és a scarlettjohanssonozást, vagyis az internettől, most itt a legújabb ökörség: a macskakenyerezés! De csak addig, ameddig nem tiltatja valamilyen jogvédő szervezet. A macskakenyerezés lényege ugyanis az, hogy az ember hülyét csinál a háziállatából. Egyelőre jellemzően macskákból, de alig várjuk már a bekenyerezett aranyhalakat és papagájokat. A feladat pedig az, hogy az ember fog egy szelet kenyeret, kirágja, kiszedi a közepét, a héját pedig az állat fejére húzza, hogy az nagyon bután nézzen ki. Aztán feltölti a képet az internetre, és várja a PETA hívását. A Know Your Meme szerint a dolog még tavaly augusztusban indult, de csak idén januárban ért be, most kezdtek el tömegek macskás, kenyeres képeket posztolgatni. Az egészet pedig talán azok a városi galambok ihlethették, amelyikek fejére rászorult a kenyérszelet, amit ettek. Erre talál még egy pár képet.