Annak ellenére, hogy egy közelmúltban megejtett interjúban Radcliffe azt nyilatkozta, „kifújt a viszonyuk”, most azt mondja, hogy ő és a 23 éves Rupert Grint nagyon jó barátok. „Ez nevetséges” – cáfolta a korábbi híreket Radcliffe az On Air című műsorban. „Valaki azt kérdezte: Tartod a kapcsolatot Ruperttel és Emmával jelenleg is? – erre én azt válaszoltam: Emma és én rendszeresen sms-ezünk egymásnak, de Ruperttel soha nem váltottunk még egy smst sem.”

Radcliffe ezek után elnézést kért a rajongóktól, akiket a fenti idézet esetleg megtévesztett, és így magyarázta a félreértést: „Mi soha nem sms-eztünk egymással a 10 év forgatás alatt. Egyszerűen csak azért, mert nem. Mindketten lusták vagyunk ehhez." A színész azt is elmondta, hogy egyáltalán nem hiányolják a digitális kommunikációt egymás között. „Tudom, hogy amikor legközelebb találkozom Ruperttel, az lesz az első dolgunk, hogy leülünk beszélgetni és minden olyan lesz, mint régen. Csak annyi az egész, hogy nem irkálunk folyamatosan sms-eket egymásnak.”