Állítólag halála előtt is pénzt kért ennivalóra volt férjétől, pedig vagy 400 ezer forintot spórolt össze Mary Zsuzsi. Klapka György meg az ügyben már megint annyira, de annyira jóindulatúan nyilatkozott a Blikknek, hogy azt mondja: meglehet, az énekesnő zsírleszívásra gyűjtött - de elhintette azt is, hogy az asszony sokszor fiatal fiúkra költötte a pénzét. Mármint Klapka pénzét. "De még ezt is sokszor eltűrtem szegénynek" - tette hozzá az üzletember a dramaturgia kedvéért.

Szóval annyi bizonyos, hogy Mary Zsuzsi több százezer forintot hagyott hátra annak ellenére, hogy mindenki úgy tudta, egyik napról a másikra él, és azt is Klapka pénzének köszönheti. Hogy hogyan kuporgatott, már az sem fog kiderülni, de volt férjének még erre is van egy jóindulatú elképzelése: "Egyszer azzal trükközött, hogy a közértben összeszedte mások blokkját tejről, kenyérről, felvágottakról és ehelyett alkoholt vett. Talán most is így csipkedett le a kosztpénztről."