A színész, aki most már megbecsüli a farkát, a minap Ellen DeGeneres vendége volt, és itt többek közt bevallotta hogy meztelenül alszik, valamint azt is, hogy a kutyájával meg tudja csinálni a Dirty Dancig című film híres emelését. Ezt egy videóval is szemléltették:

Channing Tatum egyúttal azt a tetoválást is megmutatta, amelyet még feleségével közösen csináltatott a nászútjukon. A pár az „Egymás mellett” szöveget varratta magára, és állítólag azért döntöttek emellett, mert mindketten ételmérgezést kaptak, és vállvetve szenvedtek a tünetektől.