A 45 éve képernyőn lévő Rózsa György remek történetet mesélt a Blikknek pályafutása korábbi szakaszából. Rózsa a Kapcsoltam műsorvezetőjeként a szabályok szerint a beugró kérdésre helyes választ adó telefonálók közül választott ki egyet, de néha elütött egy számot, ebből pedig egyszer sikerült kisebb botrányt kiváltania. "Nálam derült ki, hogy az országban nem csak orosz katonák, de orosz rakétasilók is vannak. Véletlenül elütöttem a számot, és a kiválasztott játékos helyett egy orosz kiskatona vette fel. Orosztanár lévén rögtön szóbaelegyedtem vele, s mondtam, ha már így alakult, akkor játsszon ő velünk. Mire ő, hogy mi itt nem játszunk, mert ez egy rakétakilövő-bázis. Gondolom szegényt másnap küldték is Szibériába, hozzánk meg kijött a Belügyminisztérium, és faggattak, hogy honnan szereztem ezt a titkos telefonszámot? Szerencsére tudtam igazolni, hogy csak véletlenül ütöttem be, de szemmel láthatóan nem örültek, hogy lelepleztünk egy államtitkot" - mondta a 2010-ben kórházba is került Rózsa György.