VV Attila, a Való Világ ötödik szériájának nyertese a finálé után sem hagyták békén, hiszen az újdonsült milliomost a Fókusz kamerái követték egész első, odakinn töltött napján. A felvételeken ugyan semmi érdekes nem történik – a főhös főleg egy autóban beszél – viszont olyan érdekességeket oszt meg, mint azt, hogy tiszteletbeli kerítőjével, Péterrel gyakorlatilag hintába ültették az összes többi villalakót, akik azt hitték, hogy folyamatosan taktikáznak, közben pedig nem, valamint arról is beszélt, hogy abszolúte nem tud mit kezdeni a hírnévvel, és nem is gondolja, hogy erre született.