A színész januári gyomorvérzése óta alig várta, hogy újra játszhasson: lelkiismeret furdalása volt a kihagyott előadások miatt, de mikor március elején fellépett, rosszul lett. Ennek ellenére állítólag két hete folyamatosan dolgozik.

„Már két hete visszatértem a színpadra, igaz, azóta volt egy előadás, amit lemondtunk, ám ennek csak az volt az oka, hogy sok idő kiesett, és azt a darabot még próbálnom kellett ahhoz, hogy vissza tudjak állni. Még nem vagyok olyan állapotban, mint a betegség előtt, így most minden kicsit nehezebben megy. Különösen akkor van nehéz dolgom, amikor olyan darabba térek vissza, ami csak ritkán megy. Ilyenkor nagyon keményen kell készülni, s minden előadás előtt fel kell újítanom magam” – mondta Kern a Borsnak.

A kellékes című monodrámának csütörtökön volt a századik előadása, Kern egyedül vitte az egész darabot, mely nagy siker volt, így aztán bulit is rendeztek a színházban, melyen a gyógyulófélben lévő Kern is részt vett.