Az exvillalakó a Blikknek számolt be arról, hogy azonnal plasztikai sebészhez fordul, kiderült ugyanis, hogy az ő melleiben is azok a mérgező implantátumok vannak, amik súlyos elváltozásokat, rákot is okozhatnak. Seherezádénak már a műsor előtt erős fájdalmai voltak, amik a VV5 ideje alatt nem szűntek, elmondása szerint pedig kiköltözése után csak a véletlennek köszönhetően tudta meg, hogy PIP-betéte van.

"Néhány napja beszéltem a barátnőmmel, akinél kiderült, hogy PIP implantátuma van, és már olyan súlyos az állapota, hogy elváltozások, ciszták vannak a mellében. Mivel ő egy évvel korábban ugyanannál a dokinál műttette magát mint én, elkezdtem gyanakodni, és azonnal hívtam én is a belvárosi rendelőt. Akkor közölték, hogy engem is PIP-pel tömtek tele, így nekem is azonnal ki kell cseréltetnem" - mesélte a lapnak a gogós, aki szerint felháborító, hogy ha nem telefonál, senki nem szól neki, hogy "te idióta, azonnal cseréltesd ki az implantátumot, mert baj van"." A műtét egyébként 800 ezer forintba kerül, amit Seherezádénak kell finanszíroznia.