Régen kaptunk már olyan sajtóközleményt, amit szívesen beszemléztünk volna, de a Nemzeti Fogyasztói Termékkosárról szóló, celebfotókkal megpakolt mindenképpen megér egy misét. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a kampányában a biztonságos, fogyasztóvédelmi szempontból megfelelő minőségű termékekre szeretné felhívni a figyelmet, és megkérték Csonka Andrást, Gaál Noémit, Jakupcsek Gabriellát, Katus Attilát, Köböl Anitát, Mautner Zsófiát, Németh Lajost, Novodomszky Évát, Peller Mariannt, Puskás Pétert, Sütő Enikőt, Tatár Csillát, valamint Váczi Gergőt, hogy minőségi magyar termékekkel teli kosarakkal álljanak a fényképezőgép elé a jó ügy érdekében. Ennek az eredményét láthatják galériában.

Mint a közleményből kiderült, a „Nemzeti Fogyasztói Termékkosár lényege, hogy a fogyasztók olyan termékekről értesülhessenek közvetlenül, amelyek a hazai fogyasztók értékelése alapján minőségében és ár/érték arányban is kiemelkednek”. Emellett azt is megtudhattuk, hogy Katus Attila a magyar innovációt keresi, Peller Mariann számára a minőség mellett az is döntő, hogy magyar termelőktől vásároljon, Mautner Zsófia gasztroblogger szerint pedig a „jó minőségű alapanyaggal az is képes isteni ételeket készíteni, aki valójában nem tud főzni.”