"Ez az úgynevezett szent templom, ahova semmilyen körülmények között nem lehet bejönni" - mondja Vastag Csaba az RTL Klub Fókusz című műsorában leadott házivideóban, majd vágás, és azt látjuk, ahogy az énekes és egyik barátja vallási rituálén vesz részt. Természetesen a templom őrzőjével a Szent Helyen. A helyre két helybéli kíséri el őket, a templom sikátorai közt, a sakálrészegen rappelő Vastag pedig ráparázik a helyzetre - reméli, hogy nem ez az utolsó felvétele.

Az idegenvezetés minden perce csodálatos: Vastag Csaba rácsodálkozik a kicsi banánra, a kicsi emberekre, a delfinekre, a zsuptetőre - igen, Balin is van zsuptető. Az énekes megmutatja az ottani budit, és azzal konferálja fel a bemutatót, hogy "mindenkire magára van bízva, mit bír a gyomra". A Fókusznak Vastag elmondta, a homlokára mutatva, hogy őt megcsípte egy pók, háromszor, meg kétszer, és napokig lázas volt emiatt.