Az elmúlt tíz év egyik legsikeresebb rockzenekara, a gothic metált játszó amerikai Evanescence június 18-án ad koncertet a budapesti PeCsa Music Hallban, az eddigi albumait több mint 25 millió példányban eladott csapat még sohasem lépett fel Magyarországon.

Az 1995-ben az Arkansas állambeli Little Rockban alakult Evanescence alapító tagjai közül mára egyedül Amy Lee énekesnő, billentyűs maradt. A zenekar több demó után 2003-ban adta ki debütalbumát, a Fallent, amely elképesztő indulás volt: 17 millió példányban kelt el, két Grammy-díjat és hét további jelölést kapott. A nagyszerű gothic metál zene mellett az Evanescence másik titka Amy Lee nagyszerű hangja. A zenekar másik fontos pillére, Ben Moody gitáros 2003-ban a turné közben szállt ki, ám a következő albumok - a koncertlemez Anywhere but Home (2004) és a második stúdióanyag, a The Open Door (2006) - is sikert arattak.

2006-ban az Evanescence Budapestre is ellátogatott, igaz, csak a Good Enough című dal videoklipjéhez forgattak itt néhány jelenetet. Miután további tagok is kiléptek, a zenekar egy ideig nem dolgozott; a visszatérés 2009-ben volt egy új felállással. A tavaly megjelent Evanescence című kiadványon a korábbi lemezek sejtelmességét felváltották a gitárcentrikus elemek, amelyek a Fallen világát is meghatározták, és bejöttek az elektronikus betétek is.

Az együttest korábban szokás volt besorolni a keresztény zenekarok sorába, ám Amy Lee a kezdetektől elhatárolódott ezektől a kategóriáktól. Az Evanescence-t az énekesnő mellett jelenleg Terry Balsamo (gitár), Troy McLawthorn (gitár), Tim McCord (basszusgitár) és Will Hunt (dob) alkotja. A zenekar jelenleg az Egyesült Államokban turnézik, majd májustól európai állomások következnek, Budapest előtt június 15-én Berlinben, utána például Ukrajnában, Olaszországban és Franciaországban is játszanak. A magyarországi koncert szervezője a Skalar Music Hungary.