Az osztálytársak szerint "a tanárnő protekciózott órákon szerelmével", azaz a 19 éves Julian George Boşcannal - fogalmaz a Manna.ro. A lap két fotót is közölt a 35 éves tanárnő, Daniela Cazacu és diákja románcáról: az egyiken vígan smárolnak, csak a fejük látszik, míg a másikon a nő boldogan hajtja fejét a félmeztelen fiú mellkasára. A focsani-i Mihail Kogalniceanu szakkollégium romántanárnője persze mindent tagad: "Nincs semmiféle kapcsolat, és nem tudom, hogyan készültek a fotók"

.

A kétgyermekes anya ezért egyik nap a férjével Catalin Cazacuval elment az iskolába, majd gondosan kikerülve az újságírói kérdéseket beslisszoltak. A Manna megkérdezte a hírbe hozott diákot is - jó tanuló, kevés baráttal -, aki azt válaszolta: "nem láttam a képeket, és semmi sem igaz, amit állítanak. Nincs valami jó kapcsolatom az osztálytársaimmal, és fogalmam sincs, honnan vették mindezt". Egy tizenkettedikes diák szerint azonban mindenki látta, hogy flörtölnek, sőt a tanárnő más tanulókkal is kikezdett. Az iskola mindenesetre vizsgálatot indított.