Megérkezett a ferihegyi repülőtérre Bruce Willis - tudta meg a Velvet. Az amerikai színész Budapesten és környékén forgatja majd a Die Hard akciófilm ötödik részét, A Good Day to Die Hard címen. Willis az MTI szerint feleségével, Emma Heming Willisszel és újszülött gyermekével érkezett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kisgépes termináljára. Adam Goodman, a film magyarországi producere várta őket. Willis integetett a megjelenteknek, majd rendőri felvezetéssel távozott.

Egyes jelenetek forgatása már egy hete elkezdődött Budapest belvárosában és Terézvárosban, a Bajcsy-Zsilinszky utat többször is lezárják (és lezárták már) a filmkészítők kérésére. Ma is forgatnak, bár az Időkép előrejelzése szerint tisztes zivatart kaphatnak a nyakukba. A Bruce Willisék miatti mai és holnap hajnali forgalomkorlátozásokról bővebben a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) honlapján olvashat.

Tavaly október 21-én derült ki, hogy nálunk készítik a filmet. Willis a korábbi információk szerint Budán néhány norvég szomszédja lesz, havi 8-10 ezer dolláros bérleti díjért adják majd ki neki (az eddigi bérlők ennek a felét fizették). A budai várnegyedre néző három szintes villa alatt 250 négyzetméteres garázs is van.

Aki személyesen, statisztaként szeretett volna találkozni John McClane megformálójával, valószínűleg már lecsúszott. Ugyanis még márciusban terjedt el, hogy statisztákat keresnek a filmhez. Ez a folyamat azóta már bőven lezárulhatott. Ha viszont azt hiszi, sokat tud Bruce Willisről, tesztelje tudását a Velvet kvízén itt!