A 67 éves énekest a gyorshajtásáról hívták beszélni a Mokkába, ahol elmondta, amit eddig is, hogy hát,harmincezerre vágták meg, mert hatvannal ment az ötvenes táblánál, de egyébként nem gyakori esemény ez, nem szokott sietni, na meg ha sietne, senki se venné észre a sárga Corvette-jét. A műsorvezető, Kárász Róbert kérdésére aztán elmondta, ő tényleghalálkomolyan nem ivott már egy kortyot sem két éve - április végén volt az évforduló -, és aztán azt is elmagyarázta, hogy miért. Az indoklás szerint megelégelte, hogy 97 kilóra hízott, így fogyókúrázni kezdett, aminek meg, ugye, alapfeltétele az alkoholmentesség. "A versenysúlyom 85-86 kiló" - húzta ki magát a kanapén Komár, hangsúlyozva, most is annyi, és nem, még mindig nem iszik alkoholt, mert már úgy megszokta nélküle, hogy nem is kívánja.