horoszkóp

Egy harmadik férfi is molesztálással vádolja Travoltát

2012.05.11. 09:35

Eddig két masszőr mondta azt, hogy John Travolta molesztálta őket, az egyiküknek a hátsóját, a másiknak a farkát akarta megfogni az állításuk szerint. Ezekről kiderült, hogy nagy valószínűséggel kamusztorik, de ez a hét nem lesz Travolta kedvenc hete, mert most egy harmadik férfi is előállt azzal, hogy a színész tapizni akarta - írja  Femalefirst. "Ahogy közelebb mentem hozzá, levette a fehér köpenyét, és meztelen volt alatta. Megölelt, és azt kérte, hogy masszírozzam meg" - mondta az ABC.es-nek Fabian Zanzi, egy karibi luxushajó egykori munkatársa, aki állítólag 2009-ben találkozott a színésszel. Zanzi elmondása szerint Travolt egy masszázst és szexet akart 12000 dollárért (kb. 2,6 millió forint) cserébe. A férfi hozzátette, 2009-ben jelentette is az esetet a feletteseinek, akik nem hittek neki, ezért kirúgták. A színész még nem nyilatkozott a legújabb pletykáról, de a korábbiakat röviden képtelen hazugságoknak nevezte.