Demjén újra iszik

2012.06.05. 08:06
IMG 1221 resize

Saját magáról elnevezett szentélyben ivott péntek este Demjén Ferenc, aki jó társaságot talált a sörözéshez, mégpedig Charlie személyében - osztotta meg a hírt a Bors és fotót is mellékelt a hírhez.

– Öt éve derült ki, hogy cukorbeteg vagyok, azóta egy korty alkoholt sem fogyasztok. Néha egy kis száraz, vörösbort esetleg, de az jó hatással van az egészségemre – mondta el még 2007-ben. 2010-ben azonban koncert közben szállították kórházba, de Demjén szerint cukorbetegsége okozta a bajt.

Ez egy kötetlen klub, ahol a rajongókkal együtt korlátok nélkül beszélgethetünk, hódolhatunk a kulináris élményeknek, és iszogathatunk – mondta Demjén, aki elénekelte el Jégszív című számát Tóth Verával, és mindössze egyszer zavarodott bele a szövegbe.