A három éves Tareca névre hallgató perzsa leopárd nősténye Lisszaboni állatkertből érkezett a Miskolci Állatkertbe.

A Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) becslése szerint vadon mindössze 1000-1200 egyed él, a párducok legritkább alfajához tartozik. Természetes élőhelye a Közel-Kelet sivatagos, bozótos, hegyvidéki területei. Az állatok főleg patásokat fogyasztanak előszeretettel, de kisebb emlősöket és madarakat is megesznek.

Habár Tareca egyelőre félénk az új lakhelyén, és biztonságosabbnak tartja, ha elrejtőzhet, azért a figyelmesebb látogatók már megpillanthatják az állatot.

Tenyészprogram

A veszélyeztetett párducalfajok közül a perzsa leopárdnak indult elsőként tenyészprogramja az európai állatkertekben. A program koordinátora a németországi Münster állatkertjéből irányítja a faj európai tenyésztését, ő jelölte ki a Miskolci Állatkert számára is a Lisszabonban 2009-ben született fiatal nőstényt, és ő határozza majd meg, hogy honnan érkezhet a jövőben pár is mellé. Európában mindössze 100 egyed él állatertekben.