"Annyit tudok én is, amit az interneten olvastam. Semmire nem készülünk, megvárjuk a döntést, nincs B-terv" - nyilatkozta a Neo FM Bumerángjából rövidesen távozó Boros Lajos, amikor arról érdeklődtünk, hogyan tovább most, hogy a rádióadót üzemeltető FM1 Zrt. csődvédelmet kért.

Az Index.hu szerint az FM1 Friends Kft. ügyvezetője, Horváth László a hétfői sajtójékoztatón azt mondta: a cég állami hirdetések nélkül nem tud működni, márpedig ők, állítja Horváth, tiltólistán vannak az állami cégeknél, nem mernek hirdetni náluk. Horváth hozzátette, ha valaki átvállalja az összes tartozást - ami a Médiatanács szerint 750 millió forint -, annak akár 1 forintért is odaadják a Neo FM-et. A Médiatanács június 18-ig adott haladékot az üzemeltetőnek a törlesztés megkezdésére, ám a cég nem tud fizetni, ezért folyamodtak csődvédelemért. Kerestük Bochkor Gábort is, de a poszt megjelenéséig nem tudtuk elérni.