Amikor megunta a nyilvánosan zajló folyamatos egymásra köpködést Bálint Antónia, akkor az egykori szépségkirálynő úgy határozott, hogy személyiségi jogi pert indít gyermekének apja, Földesi-Szabó László mostani feleségét, Földesi-Béres Rózsát. A Bors a sikkasztásért és csempészetért elítélt volt rendőrtől úgy tudja, a bíróság elutasította Bálint Antónia személyiségi jogi per indítására vonatkozó keresetlevelét. "Megkaptuk a végzést, úgy gondoljuk, ez jelzésértékű. Ugyanakkor a hivatalos papírból kiderül, hogy Antónia május ötödikén, amikor nálunk volt a kislányom, még azt mondta, nem lesz per, másnap ügyvédjével titokban beadták a papírokat a bíróságra" - magyarázta Földesi-Szabó a lapnak, és hozzátette, jó lenne, ha Bálint inkább fogadná a békülési szándékot. A volt szépségkirálynő ügyvédje, Gerencsér András a lapnak annyit mondott, hogy még nem kapták meg a végzést, de ha el is utasították a keresetet, fellebbeznek.