Szorcsik H. Viki megmutatta babája hátát

2012.06.25. 20:06

A Jóban, rosszban című Tv2-sorozat egykori szereplője, a most 20 éves Szorcsik H. Viki divatfotózáson járt, ahol prezentálta András nevű fiát. Az egykori színésznő már visszanyerte alakját, és épp egy esküvői magazin felkérésére fotózták őt esküvői ruhákban, ráadásul a szülés óta először állt kamera elé. Az hamar kiderült, egyelőre nem akarja megmutatni a gyerek arcát, amit homályosan magyarázott el: "úgy gondolom, ez az egyetlen boldogságom, amit én még nem szeretnék" - mondta az Aktívban. A gyerek leköti az ideje zömét, "nincs időm mással foglalkozni" - magyarázta a helyzetet. Külön nehézség, hogy vőlegénye is sok melót vállalt, és a krónikus időhiány miatt már hiányolja a szeretgetést.

Szorcsik magáról is áradozott egy sort: "fantasztikus anyuka vagyok", ezt azzal indokolta például, hogy "sohasem keltettem fel a párom, hogy keljen fel hozzá" (azaz a gyerekhez). Állítása szerint imádja az anyaszerepet, főz, mos, takarít és anyukának született. Az esküvői ruhás fotózás apropóján persze előkerült a kérdés, mikor megy hozzá a hapsijához a decemberben eljegyzett, új gyerekeket is akaró Szorcsik. Azt mondta, ősszel vagy jövő nyáron lehet esküvő, majd a riport végén azt imitálta, ahogy bevágja a medencébe kis Andrist.