horoszkóp

Hullanak a Jóban rosszban szereplői

2012.06.27. 07:34

Nem csak a Barátok közt, hanem a konkurens Jóban rosszban is úgy próbálja fenntartani az érdeklődést maga iránt, hogy lecseréli a színészi gárda nagyrészét – írja a Bors. Ameddig az RTL Klub sorozatában általában elköltöznek a házból, addig az TV2-nél jóval keményebb módszereket alkalmaznak, és megölnek mindenkit, amire épp jó alkalom a kórházba befolyó maffiaharc, és a trópusokról érkező járvány is. A szereplők féltik az állásukat, és nem tudják, ők lesznek-e a szerencsétlenek, mindenesetre a sorozat producere, Nagy Tamás elmondta, ettől olyan szuper ez a sorozat. "Az a célunk, hogy a Jóban Rosszban versenyképes legyen bármilyen, akár hollywoodi szuperprodukcióval. Ez működik is, hiszen a sorozatot itthon jóval többen nézik, mint bármelyik amerikai vetélytársunkat. Tudatosan építjük a cselekményt. A nézőknek úgy kell látnia, hogy bárki távozhat, akkor marad meg az izgalom. Ugyanakkor mi pontosan tudjuk, mennyi időre tervezzünk" – mondta a producer. Persze van visszaút is, Tamás atya például visszatér a sorozatba annak ellenére, hogy meghalt korábban.