Két héttel azután, hogy Katie Holmes beadta a válópert, Tom Cruise elrepült New Yorkba, hogy a lányával legyen. "Tom igazán boldognak tűnt, nagyon akarta már látni a lányát" – mondta egy névtelen forrás a People magazinnak. Tom Cruise vasárnap még Kaliforniában forgatta az Oblivion című filmjét, kedden utazott New Yorkba a lányához. A magazin úgy tudja, június közepe óta rendszeresen beszélt a színész a lányával, de most találkoztak először: Tom Cruise folyamatosan forgatott.

A magazin úgy tujda, korábban Holmes és Cruise megállapodtak abban, hogy Suri Cruise az anyjával él majd New Yorkban, a színész pedig gyakran látogatja majd a lányát. "Akkor lesz vele, amikor csak tud. Mindketten tudják, hogy együtt kell a Surival kapcsolatos döntéseket meghozni sok-sok éven át. És tudják azt is, hogy Suri mindkettejüket szereti" – tette hozzá a névtelen megszólaló.