Déltől 12 órára elsötétül az RTL Klub képernyője hétfőn, a csatorna a médiahatóság által kiszabott büntetést hajtja végre. A televízió honlapján is tájékoztatja nézőit, mint írták, a Mónika show egy korábbi adása miatt szabták ki rájuk a 720 perces elsötétítést. A műsorfolyam éjfélkor folytatódik. A közlés szerint az RTL Klub megsértette a médiatörvény kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezéseit azzal, hogy a 2009. március 2-án sugárzott, Mónika show című műsorszámot nem megfelelő korosztályi csoportba sorolta be és nem megfelelő időpontban sugározta, továbbá a műsorszám előzeteseit sem megfelelő időpontban tette közzé.

Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója az MTI megkeresésére röviden annyit mondott: a határozat szerint egy hétfői napot kellett kijelölni a bírság végrehajtására, a bíróság jogerős ítéletét pedig - mivel az RTL Klub megtámadta az akkor még Országos Rádió és Televízió Testület által kiszabott bírságot - nem régen hirdették ki. Hozzátette: mivel 12 órás elsötétítésről van szó, ez jelentős bevételkiesést jelent a csatornának. Az ORTT még 2009. július 3-án szabta ki a büntetést az RTL Klubra, amely már akkor jelezte, hogy pert indít az álláspontja szerint túlzó szankció miatt.
A kereskedelmi csatorna 2009. március eleji délutáni talksow-jában két, szexszel kapcsolatos témát is tálalt, az ORTT szerint nem megfelelő időpontban és nem megfelelő módon. (MTI)