A házaspár hivatalos közleményben tudatta a nyilvánossággal, hogy kapcsolatuk véget ért: „Három hónappal ezelőtt úgy döntöttünk, hogy a magánéletünk közös útjai szétválnak. Mindketten úgy gondoljuk, hogy tartozunk annyival a minket szerető, és támogató közönségnek, akik életünk boldog pillanatainak is tanúi voltak, hogy ezen tényről is tájékoztatjuk őket. A döntésünket teljes egyetértésben hoztuk, kapcsolatunk továbbra is egymás tiszteletén, és megértésén alapul, gyermekeinkről közösen gondoskodunk. Mindennek okán kérjük, tartsák tiszteletben azon döntésünket, hogy a továbbiakban a szétválás részleteiről a saját és családunk magánéletének védelmében nem kívánunk nyilatkozni.”
Két évvel ezelőtt egy félrevezető cím miatt már felröppent a pletyka, miszerint házasságuk tönkrement, de akkor cáfolták, hogy bármi baj lenne.