Borzalmas közúti balesetet élt túl a hatéves Tyla Hart, aki a karambol után kómába esett. A szülőket a legprofibb ideggyógyászok se tudták semmi jóval bíztatni, úgy tűnt, lányuk gyakorlatilag menthetetlen – írja a Northfoto. Egy napon elkezdett életjeleket mutatni a kislány, de az orvosok még ekkor is pesszimisták voltak. Édesanyja állítása szerint azonban csodát tett vele az ágyánál megjelenő Jessie J, aki jelenlétével és énekével életet lehelt a tetszhalott kislányba. Tyla Hart fel is ébredt a kómából, és a képek alapján nyoma sincs rajta a durva balesetnek. Ezzel nálunk el is hódította a "Jessie J Legfanatikusabb Rajongója" címet lábtörő elődjétől.

Adele tudott még hasonló orvosi csodát művelni: egy kómában fekvő angol kislány ágya melletti rádióból szólni kezdett egyik száma, amit a kislány édesanyja is énekelni kezdett. A lány ekkor elmosolyodott, és a dalterápiának is köszönhetően egész jól felépült agyvérzéséből.