Stohl András ingyen vállalta a szereplést VV Béci (Young G) Mindent bele! című klipjében - írja a Bors. A színész fagyiárust alakít az alkotásban. „Stohl Andrással a ValóVilág óta jóban vagyunk, ezért merült fel az ötlet, hogy ő legyen a fagyis bácsi. Azonnal igent mondott, még jóval a forgatás előtt bemehettem hozzá a színházba, hogy megbeszéljük a részleteket. A jelenet felvételére két színházi munkája között jött el, jól vette az egészet, pacsizott mindenkivel, segített, végig jófej volt" – mondta el a napilapnak VV Béci, aki ezek szerint nem számított arra, hogy Stohl jó fej lesz. Elmondása szerint Ambrus Attilát is fel akarták kérni egy szereplésre: biztonsági őrt kellett volna alakítania, de nem volt hozzá telefonszámuk. Ha kevésbé fogékonyak VV Béci művészetére, tekerjenek Stohlért 2:20-hoz.