horoszkóp

Bochkor nem megy a TV2-höz, inkább rádiózna

2012.08.26. 10:19

A vasárnapi Blikk kétoldalas interjúban szólaltatta meg a NeoFM legismertebb arcát, Bochkor Gábort. Az interjú aprópója minden bizonnyal az, hogy jövő héten a stáb újra összeáll, és a Music FM-en lesz hallható a Bumeráng. Bochkor szerint ez a végjáték, ők csak a hallgatóktól akarnak elbúcsúzni.

Az interjúból kiderült, hogy Bochkornak utoljára négy hónapja fizetett a rádió, de már tavasszal tudta, hogy bajok vannak. "Május környékén sejtettem, hogy ebből akár nagy baj is lehet, aztán jött a reménysugár, a semmiből feltűnt egy új tulajdonos, aki egy forintért megvette a céget, és vállalta a bérek, és az adósságok fizetését." Az új tulajdonos azonban szintén tartozik Bochkornak, és persze az egész stábnak. "Egy hitelező vagyok, akinek tartoznak. Med­veczky Mihály (a Neo FM új tulajdonosa – a szerz.) emellett megengedhetetlen hangot ütött meg a dolgo­zókkal szemben, egyszer fel is szólaltam, hogy nem a va­zal­lusaival beszél, hagyja ezt abba." - mondta el Bochkor.

Bochkornak fogalma sincs, mi lesz velük, de szeretne tovább rádiózni. Arra a kérdésre, hogy miért nem csapott már le rájuk egy másik rádió, főleg a pénzzel és a meglévő szakemberekkel magyarázta. Felmerült, hogy a TV2-vel tárgyalt a rádiós, de ezt cáfolta, és elmondása szerint nem is akarna tévézni. Ennek ellenére jól van, és sikerült Toscanában illetve Skóciában kipihenni a fárasztó reggeleket.