A Jóban Rosszban két színészét Facebookon összeboronálták a rajongók – írja a Bors. A feltételezésük nem teljesen alaptalan, ugyan most csak és kizárólag kollegiális kapcsolat van közöttük, de tinédzserként valóban egy párt alkottak. Elmondásuk szerint kézfogás és csók is volt, de nagyjából egy hétig jártak egymással. Baronits Gábor egyébként nem örül annak, hogy a nevében létrehoztak egy kamu Facebook-profilt és még azt is bejelölték, hogy kapcsolatban van egykori diáktársával. A fiatal színész természetesen nagyon boldog jelenlegi barátnőjével. „Nyolc hónapja vagyok együtt Alexandrával, és már össze is költöztünk. Hihetetlenül boldogok vagyunk, úgy érzem, megtaláltam a páromat” – nyilatkozta Baronits a Borsnak.