A Rolling Stones gitárosa, Ronnie Wood nagyvonalúan megígérte barátnőjének, Sally Humphreysnek, hogy az utolsó függőségével, a dohányzással is felhagy – írja a Femalefirst. Woodnak komoly tapasztalata van leszokásban, mivel korábban már megküzdött az alkohol- és drogfüggőségével is, de a nikotinhiánytól nagyon szenved. "Ronnie tényleg próbál nem gondolni a cigarettára, de ez már túl nagy áldozat neki. Azt mondta Sallynek, mindent megtesz az ügyért, de nem gondolta, hogy ilyen kemény lesz. Fantasztikusan sikerült lejönnie az alkoholról és a drogokról, és ez az egy rossz szokása helyettesíti az összeset" – mondta a zenész egyik barátja. Ronnie Wood azt ígérte, még ebben a hónapban örökre abbahagyja a dohányzást, azóta többször is látták elektromos cigivel kísérletezni, de hát az nyilván nem ugyanaz. A 65 éves gitáros pár hónapja kezdett randizni a 34 éves színházi rendezővel, aki úgy tűnik, már korán elkezdett feltételeket szabni.