A 2001-ben mai napig tisztázatlan körülmények között elhunyt Zámbó Jimmy idősebbik fia, Zámbó Krisztián is továbbjutók közé tartozik az X-Faktorban. A 32 éves sztárgyerek mintegy véletlenül pont utolsóként került a szombat esti adásba, azok után, hogy az ítészek aggódni kezdtek amiatt, hogy a válogatón ugyan jól elröhögcséltek, de még mindig nem jelent meg számukra a nagy ő. "Tavaly és tavalyelőtt ilyenkor már tutira tudtam legalább két olyan embert az első meghallgatás után, akiről egyből megmondtam, hogy ott áll majd a döntőben" - mondta Keresztes Ildikó, mire lőn Zámbó Krisztián.

Ön szerint Zámbó Krisztián szerepelni fog élő adásban?

A zsűritagok pislogtak nagyokat, hogy Jimmy fia áll a színpadon, míg Zámbó Krisztián jelenlétét azzal magyarázta, hogy elismerésre vágyik, és ha ezt ebben a műsorban nem nyeri el, akkor sehol máshol. Nem meglepő módon apja egyik dalát, a Bukott diákot adta elő kicsit áthangszerelve. Úgy tűnik, a bárzenész stílusnak még mindig van jövője Magyarországon (vegyük csak Kökény Attilát a Megasztárból), hiszen az énekes továbbjutott (ok, aláírjuk, totál tiszta a hangja), lehet tippelni, hogy élő adásban látjuk-e majd. (Mi biztosak vagyunk benne.)