Kevesellte a kiemelt statiszták bérezését Oszter Sándor, ezért nem szerepelt a Magyarországon forgatott Bruce Willis-féle filmben - írta a Blikk. Mi több, a színész úgy érzi, megsértették a felajánlott összeggel. A lap úgy tudja, az előzetes egyeztetéseknél még százötvenezer forintról volt szó, ám a következő megbeszélésen már csak hatvanezret akartak adni a statisztálkodásért. Erre mondott nemet Oszter.

"Egészen pontosan tudom, mennyit érek. Én ugyan nem leszek kevesebb attól, hogy nem szerepelek ebben a moziban. Ha valaki elmegy öt fillérért dolgozni, akkor az annyit fog érni egész életében. Ha másra nem, arra azért jó volt ez a dolog, hogy az amerikai menedzserek legalább megjegyezték, mennyi a tarifám" - magyarázta a színész. Az amerikai filmben így Oszter Sándor arca és neve mellőzve lesz, ám szerepet kapott többek között Árpa Attila, Kamarás Iván és Növényi Norbert is.